Palin – Sand: 2-1

Nehéz egy olyan mérkőzésről véleményt formálni, ahol a egyik legfőbb riválisunk már a 33. percben megfogyatkozott… A képpel ellentétben, vér nem folyt…

Mindkét csapat tudta, hogy a hétvégi forduló – sőt talán az ősz – rangadója vár rá. Az eredmények és a tabella alapján is elmondható, hogy a megyei harmadosztály déli csoportjának két legjobb gárdája ütközött meg egymással. Hazai oldalon a még mindig eltiltott Millei Zolin kívül a sérüléssel bajlódó Tungsramos-duó, Szilárd és Attila is kihagyta a mérkőzést. Szintén az “orvosi szobába kényszerült” Horváth Marci és Gersei Pisti is, illetve egyéb elfoglaltsága miatt – diákolimpiára vezette az ifjú nemzedéket – távol maradó edzőnk, Buda Peti sem tudott pályára lépni a mérkőzésen. Azért sms formájában üzent kapitányunkon, a tálca sörrel a vállán érkező Janón keresztül. Valami ilyesmit: “Hali! Ügyesek legyetek, nem szabad kikapni.” – Rövid, tömör, velős. Olyan Petis!

tenyleg-karos-az-sms-nyelv-2
Janó olvassa fel az smst az öltözőben!

A kezdőben Zoli – Hörbi, Beke Pisti, Csetei Janó és Laczó Gabi alkotta a védelmi vonalat. Gábor feladata Hartai Gergő őrzése volt, ezért többször is oldalt váltottak Hörbivel. Előttük a BéBé, Guba, Zsé, Bodisz négyes tüsténkedett, míg a csatársorban Geri és Norbi kaptak szerepet. A padon Dani, Lackó, Marci és Brazil jelentették a friss erőt.

Parázs, de egyáltalán nem durva mérkőzésnek indult a rangadó, egészen a 33. percig. Ekkor az egyik partjelző úgy ítélte meg, hogy a vendégek kapusa, Szakmeiszter Ádám a tizenhatos vonalán kívül védett kézzel, megakadályozva így a gólra törő hazai játékost, Gerit. A piros lapos figyelmeztetés után el is szabadultak az indulatok, ismét bebizonyosodott, hogy talán a világon nincs még egy ilyen, káromkodásban gazdag nyelv, mint a magyar. Itt jegyezzük meg őszintén, ahány ember, annyi állítás: Az eset vagy pont a vonalon kívül, vagy pont azon belül történt.

1339318395.4808-killts-f
Hány kiállítás van a képen?

Mindenesetre a vendégek tíz emberre fogyatkoztak, a megítélt szabadrúgást pedig Csetei lőtte a fölső lécre. Félidőben: 0-0! A közelgő szünet jót tett a csapatoknak, és a játékvezetőknek egyaránt, hogy kitisztítsák a fejeket.

Szerencsére a pályán inkább a játék dominált – már amennyire a talaj és a körülmények engedték – kemény belépőkben ugyan nem volt hiány, de a durvaság határát egy sem, vagy csak kevés súrolta. A második 45 percben már a lapokon kívül, gólok is kerültek a jegyzőkönyvbe.

Először egy Csetei által beívelt szabadrúgás után a védőről/kapusról – őszinte leszek fogalmam sincs – kipattanó labdát BéBé rúgta a sandi emberhad között a hálóba. 1-0! Majd nem sokkal később az ő hülye csúsztatásából – elnézést is kér Beke Pistitől aki szólt, hogy “Jó!” – indult meg Hartai Gergő, akit Laczó Gábor az író szerint tökéletes ütemben szerelt a tizenhatoson belül. A játékvezető mégis a büntetőpontra mutatott. Az adódó lehetőséget a korábban vészkapussá váló sandi mezőnyjátékos, Kócza László váltotta gólra. 1-1!

A két találat között Bodiszt váltotta Brazil, aki rögtön egy kapufával vétette észre magát. Pár perccel később a Norbi helyére frissen beállt Dani első labdaérintéséből gólt szerezhetett volna, azonban centiméterekkel, de kaput tévesztett. A következő támadások egyikéből Guba harcolt ki a hazai csapat javára egy büntetőt. BéBé nem éppen sarokra helyezett labdája a hálóban kötött ki. 2-1! Egy biztos, lövését nem fogják követendő példaként mutogatni a jövő fiatal generációjának.

Juventus vs. Parma
Vidal büntető. Vincze Péternek speciálba!

A hajrában Geri helyére Marci állt be, mi pedig okoztunk magunkat egy-két forró pillanatot a kapunk előtt, köszönhetően a rosszkor, rossz helyen elkövetett faultjainknak. Cseresnyés Zoli eszén azonban ma csak 11 méterről lehetett túljárni! Összességében egy fordulatos, izgalmas mérkőzést játszott a pályán két nagyot küzdő csapat! Nagy kár, hogy a mérkőzésre rányomta a bélyegét a piros lap, és a játéktéren kívül elszabaduló indulatok. Köszönet a kilátogató “Heti Hatosnak” és a “Pókoknak” a szurkolásért. Legalább hallhattátok fater biztosan izgalmas okfejtését és kritikáját a mérkőzésről, meg gondolom a gyenge Manchesterről!

Adnan Januzaj
Csak úgy: Adnan Januzaj, az én emberem!

A tabellát továbbra is Sand vezeti, jobb gólkülönbségének köszönhetően az azonos pontszámmal álló 21 pontos Palin előtt. Mögöttük a 20-s Zalakaros és a 18-as Miklósfa van lőtávon belül.

Végezetül a múltkor bevezetett 3 Star rovat e heti helyezettjei: 11 megkérdezettből 10-en voksoltak Beke Pistire. 8 szavazatot kapott az edzőjét nagyon jól, már-már tökéletesen helyettesítő Horváth Zsolti. A harmadik “csillagon” a Hartai Gerit semlegesítő Laczó Gábor és a duplázó Berke Bálint osztoznak! Bónuszként külön ki szeretnénk emelni Herbai Petit, aki fiatal kora ellenére szinte hiba nélkül hozta le az aktuális mérkőzést, ezért a blog vendége két deci őszilére, melyet 18. születésnapja után korsó sörre válthat! De természetesen kalapemelés az egész csapat előtt!

4_Star_Dragonball__by_2D75
Holtverseny miatt: 3+1 csillag!

Így a két védőnk Gabi és Pisti neve mellett már 2-2 strigula áll, míg a Zsé-BP-BéBé trió 1-1 szavazattal rendelkezik. Jövő szombaton napközben szüreti felvonulás a focipályán és Palin utcáin, este pedig szüreti bál a Palini Általános Iskolában! Jegyek elővételben a Rózsa Presszóban kaphatók, 1500 pénzért.

Vasárnap pedig Beleznán van jelenésünk, ahol a helyi erőkkel mérkőzünk meg 14.00-kor! Hajrá Palin!