Hatvan éve történt: Magyarország – Uruguay 4-2

Három részes sorozatunk második részében ezúttal az Uruguay elleni világbajnoki elődöntőre emlékezünk. Hatvan éve történt:

A brazilok elleni futballháború után az elődöntőben a regnáló világbajnok, Uruguay ellen lényegesen barátságosabb légkörben léphetett pályára a magyar válogatott. Puskás továbbra sem tudta vállalni a játékot, de a brazilok ellen őt helyettesítő Tóth II József sem, így Palotás Péter került be a csapatba. Uruguay a csoportban előbb Csehszlovákiát 2-0-ra, majd Skóciát 7-0-ra verte meg, de az akkori lebonyolítás furcsasága miatt sorsolás után csak második lett a csoportban Ausztria mögött. Ekkoriban a négyes csoportokban két kiemelt és két nem kiemelt csapat volt, a kiemeltek csak nem kiemeltekkel játszottak, a csoport első helyéről pontazonosság esetén- a gólkülönbség ekkoriban még nem számított- sorsolás döntött, a második-harmadik helyről pedig újrajátszás. A negyeddöntőben Uruguay 4-2-re nyert Anglia ellen.

A meccsről Griffith partjelző úgy nyilatkozott, hogy ez volt a legjobb mérkőzés, amit valaha látott. 15 perccel a hármas sípszó vége előtt Magyarország Czibor és Hidegkuti góljaival 2-0-ra vezetett, de Uruguay a 84. percben kiegyenlített, Hohberg duplázott az ellenfélnél. Puskás úgy emlékezett vissza, hogy egy nagy védelmi hiba előzte meg az egyenlítő gólt. Kocsist ápolták az oldalvonal mellett, és játékra jelentkezett ismét, de azt csak akkor tehette meg, ha valahol kimegy a labda. A magyarok látva ezt az oldalvonalon kívülre rúgták a játékszert, Kocsis visszatérhetett, de a dél-amerikaiak gyorsan elvégezték a bedobást, és gólt szereztek az akcióból.

Sőt, a hosszabbításban centik választották el Uruguayt a vezetés megszerzésétől, de a léc kisegítette Magyarországot. A ráaadás második félidejében aztán jött Kocsis, és  két fejes góljával eldöntötte a találkozót, de ez a 120 perc nagyon sokat kivett a játékosokból.

Az uruguayi játékosok rendkívül sportszerűek voltak, pedig a magyarok a brazilokéhoz hasonló harcmodort vártak. „Nagyon szép jelenet következik most, az uruguayi játékosok egymás után üdvözlik a győztes magyar csapat tagjait, s többen közülük a magyar játékosokkal összeölelkezve hagyják el a játékteret”- írta a másnapi Népsport.

A Népszava beszámol róla, hogy a Rákóczi utca, ahol mindig ezrek és ezrek hömpölyögnek, most a mérkőzés idején teljesen üres volt. A színházakban is rendhagyó jeleneteknek lehettek szemtanúi a nézők: „A Madách színházban a színészek alig tudják visszafojtani az izgalmukat. A Fővárosi Operettszínházban zavartalanul folyik az előadás. Ám egyszerre Latabár Kálmán előadás közben felkiált: Győztünk! 4-2!”

Martinez, az uruguayiak játékosa a találkozó után a magyar játékosokról áradozott: „Kocsisnak aranyfeje van, Czibor óriási tehetség, Hidegkuti a csodálatos és kivételes önuralom megtestesítője, Bozsik elsőrangú támadófedezet. Az én számomra ma a magyar válogatott a legideálisabb csapat a világon.”

A nemrég elhunyt Grosics Gyula így emlékezett a meccs után történtekre: „Miután felöltöztünk, a rendezők arra kértek minket, menjünk ki a pálya közepére, és üdvözöljük a közönséget, mert az 50 ezer néző újra látni akar minket. Meg akarják köszönni az élményt, a játékot, amellyel megörvendeztettük őket. Ez is, meg a hosszabbítás is közrejátszott abban, hogy lekéstük a visszainduló vonatot”. A július 2-án megjelenő Népszava azt írja, hogy a Lausanne-ból Solothurnba közlekedő vonaton nagy ünneplés volt, de Grosics szerint mindezekről az otthoniaknak nem volt szabad tudniuk.

Következhetett a döntő.

Források:

Kasza, Peter (2004): A berni csoda. Alexandra, Budapest.

Kő András (2007): A Grosics. Apriori International, Székesfehérvár.

Népsport

Népszava