Ellentétek bűvöletében!

Eléggé elcsépelt a cím ugyan, de talán így jellemezhető legjobban a az elmúlt két forduló eredménye. Kattintás után bővebben.

Amíg korábban idegenben gyatra játékkal győztünk 4-0-ra Bajcsa ellen, addig hazai környezetben lényegesen meggyőzőbb focival vertük meg Petriventét 3-1-re. A következő pár bekezdésben ezt fogjuk mágnestábla nélkül elemezni. Az összeállításoktól most eltekintenék, azért mindenki legyen oly kedves böngéssze az adatbankot.

Szeptember 22-én a Kanizsai Sörfesztivál és Fúvószenekari Találkozó után látogattunk Bajcsára, ami sokunk játékán meg is látszott. A szervezők biztos kevertek valamit a mentes vízbe… De mindenki nagy örömére Guba egészben hazajutott, sőt még a táskája is megkerült.

521886_518191958215905_723651914_n
Mi látható a képen? A) A fúvószenekar B) A sör

Az előző esti viszontagságok ellenére már 10 perc játék után 0-2 állt az eredményjelzőn. Először a kiskanizsai kontingens legfrissebb tagja, Bánhegyi Norbi – aki rutinosan pénteken vette be a várost – villant meg, majd kapitányunk Csetei Janó tekert egy szabadrúgást bármelyik csapattársa feje helyett a hosszú fölső sarokba. Nagy gól volt.

A két találat után kicsit elkényelmesedtünk, ami a szívós bajcsaiak ellen nem éppen a legjobb döntés volt. A hazaiak nem adták fel a mérkőzést, habár a kapunkat elég ritkán veszélyeztették, mezőnyben nagyot küzdöttek. Azért így is sorra alakítottunk ki a helyzeteket, de nem volt szerencsék. Dani bődületes kapufája is kifelé pattant, míg az ellenfél hálóőre is többször szerencsével hárított. A félidőig nem változott az eredmény.

1344082071.9333-soccereuro2012englanditaly828eb9e635f142ad913e6f84d20c82a6-f
Kanizsai Úrnak speciálba!

A második 45 percben újabb két gól került be a statisztikai rovatba, ismét Norbi, majd a palini Crespo, Marci terhelte meg egy fejessel az ellenfél hálóját. 0-4! Remélem így már hisz neked a fater is, Crespo! Gyenge játékkal ugyan, de sima győzelmet arattunk.

Szeptember 29-én Petrivente következett, immár hazai környezetben. Ellenfelünk tavaly utcahosszal nyerte meg a bajnokságot. Azóta ugyan gyengültek kicsit, a szezon elején mégis bajnokesélyes csapatként számoltak velük sokan. Ergó nem számíthattunk könnyű mérkőzésre.

Igazi angolos futball-idő volt, szitáló eső, felázott talaj, tíz-tizenöt fok. A mérkőzésen nagyon “belekezdtünk”, futószalagon alakítottunk ki a helyzeteket-helyzetecskéket. Több esetben ziccerben hibáztunk vagy az utolsó pillanatban mentett a petriventei védelem. Aztán a félidő derekán egy jobb oldali beadásra érkezett a sérüléséből felépült Guba – kinek jobb térde jobban be volt tekerve mint a mumifikált egyiptomi fáraók – és a hálóba talált. 1-0!

Makos guba 1000
A mi Gubánk jobb, és még inni is tud!

Szünetben mindenki fújt egyet, a mélyebb talaj jobban megviselte az izmokat. A miket? A második játékrész úgy indult ahogy az első, csak éppenséggel most az ellenfél jobb oldala volt aktív, és ők dolgoztak ki egymás után három veszélyesebb akciót. Szerencsére hasonló “hatékonysággal” mint mi korábban.

Az 51. percben egy hazai szöglet után a vendég védelem a fölső lécre pöckölte a labdát. A játékszer kis gondolkodás után úgy döntött, hogy inkább befele, mint kifele pattan, melyre Zsoca eszmélt a legjobban. 2-0! A kapust és a védőket megelőzve kotorta a labdát a hálóba. Az ellenfél szerint kapustámadás előzte meg az esetet. Ki is fakadtak, mint Mészöly “Szikla” Kálmán az EB-rendezés bukását követően. A gólszerzőt lefújás után egy jó Kozel – köszi Danika a tálca sört – mellett kifaggattam az öltözőben, Zsé szerint ő nem volt szabálytalan. Hiszünk neked, fiatal barátom!

keep-calm-and-a-budos-uristenit-2
“Fiatal barátom!”

Aztán a csereként beállt Dani tette fel az i-re a pontot, egy jól eltalált kapufás góllal. 3-0! Azért biztonság kedvéért szóltunk a bírónak, hogy most jól adminisztráljon. Így a szepetneki szekció első hivatalos gólja is megvan az idén. A másik kettő nem hivatalos mellett.  A hajrában még szépített az ellenfél, így alakult ki a 3-1-es végeredmény. Kuti-percek következnek: “Danikám szép volt, de lőhettél volna ám hármat is, édes fiam! Nem baj, nem haragszom ám!”

A mérkőzés krónikájához tartozik még számos ziccer, egy kapufás lövés, egy Cseresznyés Zoli szerint “Wattsba illő nemgól-öröm”, amit végül a kapus a gólvonalon fogott meg. Kellett egy kis showtime, hát na! De a legfontosabb fegyvertény, hogy Buda Peti megtalálta a tökéletes hátsó négyest Herbai Peti, Beke Pisti, Laczó Gabi és Csetei Janó személyében, melyet hűen tükröz az utolsó két meccsen kapott egy gól is.

NHL3stars
NHL 3 Stars!

Az NHL-ben szokott lenni minden meccs után egy Three-Star rovat, ahol az aznap éppen három legjobban teljesítő játékost nevezik meg a szakírók. Ha nem felejtjük el, a petriventei meccstől mi is bevezetünk egy ehhez hasonlót. Az ötlet még kiforratlan, dolgozunk rajta! Aki a szezon során legtöbbször szerepel, buksi-simiben részesül. Meg lehet valami piában.

Összesítve a megkérdezetteket, íme az e heti Three-Star: Laczó Gábor, Beke István és Buda Péter. Utóbbi két játékos nagy csatában előzte meg az első két gól szerzőit, Gubát és Zsét. Gábor helye pedig a heti eredményhirdetéskor betonbiztos volt! Gratula a dobogósoknak. A megkérdezetteknek pedig köszönöm a gyors válaszokat!

Hétvégén rangadó. A második helyezett fogadja az elsőt. Vasárnap, 14.00: Palin-Sand! A +36-os gólkülönbséggel érkező vendégek ellen gatyát felkötni, szombaton szolidan mulatni, és top formát hozni! Hajrá Palin!