23#: Brazília-Hollandia 0-3

Szombaton este rendezték a világbajnokság bronzmeccsét, ahol az elődöntőben csúnyán megégő Brazília fogadta a tizik után alulmaradó Hollandiát.

A brazilok egy könnyedebb csoportból Mexikót, Horvátországot és Kamerunt megelőzve, hét ponttal, első helyen jutottak a legjobb tizenhatba, ahol vért izzadva, tizenegyes rúgások után a masszív Chilét – a 120. percben Pinilla kapufájánál hálát adhattak az égieknek -, majd a többet érdemlő Kolumbiát is kiejtették. Azonban elvesztették Neymart a torna végéig, és Thiago Silvát egy meccs erejéig. Németország ezt – és a soha nem látott gyenge brazil csapat “erejét” – kihasználva 7-1-re agyonverte őket.

Hollandiának a szakírók csoport-harmadik helyet és kiesést jósoltak, azonban első meccsükön rögtön eloszlatták ezeket a kételyeket. 5-1-es spanyol-veréssel melegítettek, majd Ausztráliát is legyőzték. A Chile elleni – Vidal pihent – ki-ki meccset is behúzták, kilenc pontot szereztek. Mexikó ellen a 85. percig kiesésre álltak, majd gyorsan fordítottak. Costa Rica ellen felborították a pályát, mégis kihúzta büntetőkig a közép-amerikai kiscsapat, ott azonban Krul kifogott rajtuk. Az elődöntőben egy bűn rossz meccs után Argentína jött ki jobban ellenük az orosz rulettből.

thiago-silva-david-luiz-1
Fantasztikus védők, mégis bűnbakok?

A braziloknak a bronzmeccs csalódást, míg a hollandoknak talán meglepetést jelentett. A korábban kiesők között találnánk párat, akik jobbak vagy legalább egy szinten vannak a fent említett két gárdával. Az akadályokat azonban sorra vették, így semmiképp sem érdemtelenül jutottak el idáig.

Van Gaal nem variált alapcsapatán, habár az előzetesen kezdőbe nevezett Sneijder valószínűleg bemelegítés közben megsérült, így a helyén De Guzman játszott. Scolari annál inkább keverte a kártyákat, Jo, Ramires, Willian és Maxwell is a kezdőben találta magát, Fred, Hulk, Bernand és Marcelo bánatára.

A második percig kellett várni az első kapitális bírói hibára. Robben futotta le Thiago Silva a szélről betörve, a brazil pedig tizenhét méternél visszarántotta. Piros lap és szabadrúgás, gondolták a nézők naivan. A játékvezető sárgát és tizenegyest adott, melyet Van Persie értékesített. Így a Mexikó elleni Sneijder egyenlítés óta minden holland találat tizenegyesből 11 méterről született. Huntelaar győztes találata Ochoáéknak, a Costa Rica ellen belőtt 4/4 illetve az Argentína ellen értékesített 4/2 tizi után RvP folytatta a sort. Blind akadályozta meg, hogy ország-világ borítékolja, hogy Hollandia csak rögzített szituációból képes betalálni. De Guzman beadását David Luiz fejelte a holland játékos elé, aki – kapaszkodjon meg mindenki – tizenegy méterről büntetett. Szünetig egy-két beadással és oldalról betekert szabadrúgással próbálkoztak a brazilok, Cillessen kapuja azonban érintetlen maradt. Így 0-2-vel vonultak pihenőre a felek.

scolari-neymar
Egyikük tehetetlen, másikuk vezér volt.

A második félidőben a spori megkoronázta eddigi teljesítményét. Oscar egyértelmű buktatását műesés okán sárga lappal honorálta. Ha befújja a jogos büntetőt meccsben maradhattak volna a brazilok. Majd Robben buktatásánál maradt néma a sípja, az osztrák kommentátor itt már felkuncogott. Ez is fújható büntető volt. Az utolsó szó jogát Janmaat centerezése után Wijnaldum kérte ki magának, aki a 93. percben kilenc méterről laposan vette be Julio Cesar kapuját. Vége lett a hollandok tizenegy méterről értékesített góllövési szériájának. Brazília így újabb csúnya pofonba szaladt bele. Nem tudom mikor kaptak utoljára két meccsen 10 (!) gólt. Könnyen elképzelhető, hogy soha! David Luizék történelmi mélységbe kerültek, nehéz lesz ebből kilábalni.

vangpers
A megérdemelt győzelem jutalma bronzérem.

Hogy mi a legfőbb oka Hollandia bronzérmének? Egyrészt az, hogy míg a túloldalon egyedül Neymar és talán Oscar – tetszett a küzdeni akarása – dicsérhető, addig náluk Robben és van Persie mellé “felnőttek” a többiek is. Sneijder, Depay, Kuyt, De Jong és Wijnaldum is rendre hozott egy tőlük elvárható szintet. A védelmük gyakorlatilag hibátlan volt, összesen négy gólt kapott, kettőt büntetőből. Érdekesség, hogy csak Ausztrália talált be nekik egynél többször. De a kulcs Luis van Gaal személye. Ugyanez nem mondható el szerencsétlen Scoraliról. Képes volt időben belátni, hogy a korábbi rendszer kudarcra van ítélve, így legtöbbször 5 védővel – köztük a szélsők rendre segítették a támadásokat – küldte pályára csapatát. A taktika tökéletesen szolgálta ki fürge csatárait, főleg Robbent és van Persie-t. Krul cseréje is hibátlan döntés volt Costa Rica ellen a büntetők előtt. A csapaton belüli kohéziót bizonyítja nyilatkozata is: “Ez a legjobb csapat életemben, amelyet edzettem. Nem a futballtudását tekintve, hanem emberileg!” LvG ismét bebizonyította, hogy hibátlan stratéga. Ettől függetlenül nem szeretem, de izgatottan várom mire jut kedvenc csapatommal Manchesterben. Van Persie is jó úton halad.

Magyar idő szerint 21.00-kor jön a legfontosabb meccs, a világbajnoki döntő. Németország néz szembe Argentínával. Aki tudja üljön le a tévé elé, négy évig úgysem látunk vébémeccset.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.